Bevezető helyett
"Emlékszem rá, mikor életem első Életfás rendezvényére kellett elmennem, mint újságírónak. A Föld Napja volt, s mint ilyenkor szinte mindig, a szövetség demonstrációt szervezett a főiskola előtt. Néhány fehér sátor állt a téren, nagy volt a nyüzsgés, osztották a szórólapokat, s ha jól rémlik aszfaltrajzverseny is volt. Az illetékest kerestem, mire rögtön Cserged Csabához irányítottak. Nos ő azóta nem tud megszabadulni tőlem. Vagyis azóta nyaggatom hétről-hétre témákra vadászva.
Aztán persze jött a többi esemény, az ülések, és a lakossági ügyek. Mire észbe kaptam, a parlamentben találtam magam, ahol az Életfáról írt cikkeimet értékelve kaptam díjat a Környezetvédelmi Bizottságtól. Mindez nem öndicséret. Ellenkezőleg. Jól tudom ugyanis, hogy ennek az elismerésnek a fele az Életfában munkálkodókat illeti. A megyében ugyanis ők teremtettek alapot arra, hogy a környezetvédelem valóban olyan téma legyen, amelyről írni lehet, és érdemes is.
Mégis, mikor több mint egy évvel ezelőtt Bárdos Ferenc előállt ötletével, miszerint csináljunk egy könyvet a szövetség megalakulásának tizedik évfordulójára őszintén szólva, megrémültem. A három év alatt ugyanis, amióta foglalkozom az Életfa ügyeivel egy dolgot biztosan megtapasztaltam. Ez a szövetség egy olyan intézmény, melynek nem csupán tíz, de legalább ötven éves múltja van, nem csupán egy egész megyére, de legalább az észak-keleti régióra kiterjed, s nem csak az érettebb korosztály, de a fiatalok és a legkisebbek is megtalálhatók tagjai között. Vagyis a feladatom közel sem volt egyszerű, de annál kellemesebb. A riportok készítése közben ugyanis módom volt megismerni érdekes, kedves, humoros, néha szomorú történeteket a múltból, arcokat, személyiségeket, s rengeteg embert, akiket valami összekapcsol. Ez nem más, mint a szeretet a természet iránt, törődés a környezettel. S én örülök, hogy mindazt, amit eddig tettek, megörökíthettem."
Elek Eszter
