Az Életfa Környezetvédő Szövetség ez évben ünnepelte 20. évgyűrűjét, azaz huszadik évfordulóját megalakulásának.
Taglétszáma 4231 fő volt 2009. év végén. Céljai között szerepel többek között, hogy elősegítse az állampolgárok, különféle szervezeteik és az Önkormányzatok közötti együttműködést, kommunikációt.
Jó magam 1-2 éve helyszínelem főleg Egerben – gyakran lakossági bejelentésekre – az idős fákat, hogy a lakótelepen az utak mentén található egyedek a panaszok, észrevételek alapján tényleg kivágásra szorulnak-e vagy nem.

A fák többségét régóta ismerem, erdőmérnökként szakmám is közel áll a kertészek ez irányú tevékenységéhez, de évtizedekkel a hátam mögött mégis nehéz érdemi javaslatot tenni, esetleg egy élő fa további létezésének megszüntetését előidézni.
A tv-ben ugyanakkor látni a vihar után összetört, kidőlt fákat. A kritika sem marad el, hogy miért nem vágták ki korábban ezeket a fákat. (A ledőlt kémények, tűzfalak, stb. esetében a többség tudomásul veszi, hogy a vihar ezzel jár.) Szóval nem könnyű társadalmi munkában sem felelősséggel véleményt alkotni szép öreg fák sorsával kapcsolatban.
Természetesen Eger városában is van egy jó szakemberek által irányított parkgondozó részleg, de a szolgáltató nem hatóság, nem dönthet a fák kivágásáról, vagy éppen megmaradásukról. A döntés joga az Önkormányzatnál van falun, városon egyaránt.
A Szövetség február első felében kapott értesítést, hogy Felsőtárkányban egy igen idős, méretes szép hársfát az önkormányzat – a fa egészségi állapota miatt – ki akar vágni. A segítséget kérők több mint 10 éve ismerik, szeretik a magányos kő feszület mellett őrködő, strázsáló kb. 150 éves nagylevelű hársfát, az Életfa Környezetvédő Szövetség által választott „Életfa” egy példányát. A faj talán a szív alakú levele miatt vált a régi magyar mondákban az életfává. Mesebeli változata az égig érő fa nálunk és a keleti népeknél több helyen.
Robosztus termete, hatalmas lombozata, illatos virágai miatt a régi parkok, út menti fasorok gyakori fája. Ezt a tárkányi fát több mint 50 éve én is ismerem, hiszen egy évet itt dolgoztam a Felsőtárkányi Erdészetnél „ultrabalek” beosztásban, 18 évesen életem egy szép évét itt éltem.
Nem messze a már akkor is nagy hársfától a Dióskertben tartotta reggel 6.00-kor az erdészetvezető a napi „eligazítást”. Sokáig a 100 év körüli hárs mögött, az út túloldalán már az erdő volt, a Bükk hegység erdejének széle.
Mire kiértünk Felsőtárkányba a Szövetség munkatársával az öreg hárs ott ált az út szélén, erősen megcsonkítva. Ezt a műveletet a kertészek is csinálják, fiatalításnak hívják konyhanyelven. Tény, hogy a nagylevelű hárs esetében is ez az eljárás jó eredményt hoz többnyire.
A fa barátait ez a kép is megrázta, de megvigasztaltam őket, hogy még nincs így semmi elvesztve. A darabolás munkáját sajnos nem a szakmai (kertészeti) tudás, nem a fával kapcsolatos szimpátia állította meg, hanem az emelőszerkezet „befagyott” hidraulikája. A gép ilyen érzékeny volt esetünkben.
A fa érdekében másnap délelőtt találkozót kértem társadalmi munkás és volt felsőtárkányi erdei munkásként a polgármester úrtól.
Elmondtam, hogy jó volna így hagyni ezt az öreg hársfát, hiszen meg tud újulni, új lombkoronát tud növeszteni rövid idő alatt.
Konkrét példának hoztam fel az 1975. óta védelem alatt álló Kápolnai hársfákat, amelyek most is élnek, és csak közelről látni, hogy a többszörösen törött korona ágak, faodúk, évtizedes sérülések ellenére az idén is ki fognak zöldellni.
A kápolnai csata emlékének élő tanúi duzzadó rügyekkel várták ez évben is a csata évfordulójára jött emlékezőket.
Valamikor régen hivatalból én készítettem elő ennek a történelmi emlékparknak is a védettségi eljárását.
Megkérdeztem az egri főiskolán oktató H. prof. urat, hogy mi a véleménye a 3 erősen öregedő, sérült, korhadt törzsű nagylevelű hársról. Azt mondta, hogy nem védjük be őket, mivel 1-2 éven belül kiszáradnak. Szerencsére találkoztam egy kertésszel, aki évekig gondozta fővárosunk fáit a parkokban, utak szegélyében. Ez az ember azt mondta a sorok írójának, hogy „ön hamarabb fog nyugdíjba menni, mint hogy ezek a fák elszáradnának”. Vettem a lapot és előkészítettem a védettségi eljárást. Azóta 35 év telt el, és így 70 évesen is örömmel tölt el az öreg életfák látványa.
Ezek után azt hittem, hogy az élő közeli példa jó hatással lesz a polgármester úrra. Sajnos csalódtam rábeszélő képességemben! Haza érve Felnémetre telefonüzenet várt, hogy vágják az öreg hárs megmaradt törzsét is.
Irány újra Felsőtárkány, Ifjúság útja. Szomorú kép fogadott. Az öreg óriás darabokra vágva szégyenlősen mutatta erősen korhadt tuskóját. Néhány 100 méterre a Bükki Nemzeti Park nyugati kapujától döntés született, rossz döntés!
Az események után mi értelme van egy és kis megemlékezésnek, irománynak? Nyugodtan állítom, hogy igen is van értelme. Már csak a többi öreg fa érdekében – és nem csak Tárkányban – érdemes kicsit megvizsgálni, hogy mi vezetett ide, ki hibázott és hol?
A történet úgy kezdődött, hogy az Önkormányzat szakértőt keresett több öreg fa megvizsgálása (baleset-elhárítás) céljából. A szakértők meg is érkeztek a közeli Sopronból (Berlinből is jöhettek volna) és igen alapos vizsgálat után véleményt alkottak 8 esetben. A vizsgálat eredményét egyedenként megalkotott „kezelési javaslat” tartalmazza.
A mi nagylevelű hársfánk a 2. sz. fa volt. A vélemény az alábbiakról is szól: „ A hárs még jelentős korhadás esetén sem kitöréssel, tövestől kifordulással reagál a betegségre, hanem először a korona különböző méretű ágait, hajtásait dobja le, illetve töri le esetleg a szél.
Ez a fafaj még a leglátogatottabb parkban, fasorban is nagyon ritkán veszélyezteti az emberi és vagyoni biztonságot”
Ettől jobban esetünk szakembere a kertész sem tudná mondanivalóját megfogalmazni!
Ezek után néhány sorral lejjebb számomra érthetetlen logikával születik meg az irányadó, a „döntő” kezelési javaslat 2 lehetősége.

1.) Jelentős koronacsonkolással a fa életének meghosszabbítása. (5 év múlva feltétlen felülvizsgálat)
2.) „A fát lombhullás után eltávolíttatja”

Tisztelt Prof. Úr! Elvártam volna, hogy fenti pilátusi variáció helyett Ön teljes mellszélességgel kiáll egy közel 150 éves hársfacsonkítása „megfiatalítása” mellett. Időt ad a fának, hiszen precíz munkájuk ellenére ez esetben is csak sejthetik a fa jövőjét, és nem tudják!
Ilyen idős, méretes hársfa nem sok van megyénkben sem, és Ön is nyilatkozott, hogy a fa csonkolás után gyakorlatilag veszélytelen a környezetére.
Egerben az Érsekkert szélében megjelent egy kistábla. Arra figyelmeztet, hogy vihar esetén a fák alatt tartózkodni balesetveszélyes! Ugyanez a Bükk erdeinek szélén nincs kiírva. Pedig, pedig!
Igen ez a felelősségtől való félelem egyre inkább bele köt az élő fába is. Balatonakarattyán, Parádfürdőn, Salgótarjánban és még több helyen élettelen fa matuzsálemek „Rákóczi” fák voltak, vannak évtizedek óta. Máshol ápolás helyett a még élő fákat gyorsan kivágják, lerázva magukról a „problémát”, az esteleges baleset, viharkár felelősségét. Az életünk talán legveszélyesebb helye mégsem az erdő, a park, hanem a közút. Mégis közlekedünk. Ma is járják sokan az erdőt a veszélyhelyzetek ellenére, szedjük a gyógyszereket a tájékoztatójukban felsorolt rémisztő mellékhatások esetleges megjelenése ellenére is. Merünk élni, és merjünk élni hagyni is, talán ez napjaink egyik tanulsága.
A fa érdekében már előttem levelet írt dr. Kovács Sándor ki szintén a fa közelében lakik. Csak helyeselni tudom bölcs javaslatát, hogy a legjobb és legolcsóbb (a jövőben is követendő példa) ha az öreg hárs torzó tárolása saját gyökerein történt volna, szakszerű kezelés mellett.

Felsőtárkány az utóbbi években a BNP Igazgatóság és a helyi Önkormányzat összefogásának jó példáját adta a Bükki Nemzeti Park „Nyugati kapujának” létrehozása során.
Magam is volt BNP-s és lassan 50 éve a soproni egyetem végzős hallgatója mindig úgy éreztem, és érzem, hogy Tárkány az enyém is.
Az egyetemen dr. Majer Antal professzor úr tanított bennünket arra, hogy az erdőtől lássuk a fát, és a fától az erdőt.
Nevezett egy kis könyvben összegyűjtött jó néhány verset, amelyek az erdőről, fákról szólnak.
Esetünkben a fa halálát közvetve az a házsor okozta, amely nem oly nagyon régen épült fel az erdő szélen az út mellett.

Végszó gyanánt egy, a könyvben szereplő magányos fáról szóló vers utolsó sorai kívánkoznak ide:

„Magányos fa, terhe kínja
puszta földnek, égnek
nem te hagytad el az erdőt
az hagyott el téged”
Sóskuti György
ny.erdőmérnök