Magyar fiatalok nyerték a Duna Művész Mesterei 2007. nemzetközi ifjúsági alkotói pályázatot.
A Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) és a legnagyobb Duna medencei NGO-hálózat,
a Duna Környezetvédelmi Fórum (DEF) a 2007. évi nemzetközi Duna-nap keretében negyedik
alkalommal hirdetett ifjúsági alkotói pályázatot a Duna-medence 14 országának fiataljai számára.
Olyan pályaműveket vártak, amelyek asszociatív módon mutatják be a Dunát és felhívják a figyelmet
a környezettudatos gondolkodás és cselekvés szükségességére, és ennek érdekében az érintettek összefogására.
A Duna Művész Mesterei alkotói pályázat nemzetközi győzteseit az egyes nemzeti versenyek
győztesei közül választották ki. (összesen körülbelül 3000 pályamunkát neveztek)
Az első helyezett alkotást a Miskolc melletti Mályi község Móra Ferenc Általános Iskolája négy tanulója
(Csege Vanda, Denkő Virginia, Rozsnavszky Nikolett és Ottlakán Kitti) készítette,
így ők nyerték el a "Duna Művész Mestere 2007." címet.
A "Duna tündér útjára bocsátja hajóit" című, igényesen kivitelezett, törékeny alkotást
a /"Hej, Dunáról fúj a szél"/ c. népdal ihlette és elkészítéséhez a vízből, vízpartról származó
növényzetet, fadarabokat, virágokat és egyéb anyagokat használtak.
A mű a természet szépségeire való figyelemfelkeltés mellett világos üzenetet
fogalmaz meg a vizek szennyezésének elkerülése érdekében.
A díjat Holló Gyula, az ICPDR magyar delegáció vezetője, a KvVM főosztályvezetője,
valamint Philip Weller az ICPDR végrehajtó titkára adta át.
Teljes írás a KvVM főoldaláról nyílik ( http://www.kvvm.hu/index.php?pid=4&sid=80&eid=454 )
holocéni üdvözlettel, stolllaca