A szekció szervezetei kezdeményezően és lendületesen kapcsolódtak be az „Eger Ünnepe” rendezvénysorozatba. Az Egri Civil Kerekasztal szervezeteinek programjai és szolgáltatásai keretében a Dobó téren, szeptember 15-16-án, szombaton és vasárnap az Életfa Környezetvédő Szövetség, a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület, a Kertbarát Kör Egyesület, a Heves Megyei Természetbarát Szövetség, és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja várta bemutató sátraiban az érdeklődőket. A Kertbarát Kör Egyesület színvonalas kiállítása méltán keltett kiemelt figyelmet.
A 12. Eger Ünnepe részeként került sor szeptember 14-16 között a „Fókuszban a Hálózatok” nemzetközi konferenciára is, melynek szervezője az Életfa Környezetvédő Szövetség, a proHáló Országos Hálózat, a Heves Megyei Civil Tanács és az Egri Civil Kerekasztal volt. Megrendezését a Charles Stewart Mott Foundation a Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma támogatta, és kezdeményezői között volt az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány (Románia - Kolozsvár), a Fundament Polgári Szervezet (Szlovákia – Rimaszombat), és a Koháry Polgári Társulás (Szlovákia – Fülek).
A konferencia legfontosabb célja a meghívott országok civil hálózatainak bemutatása, azok működésének/működtetésének elvi és gyakorlati tapasztalatainak megismerése volt. Nem titkolt szándék volt az is, hogy a hálózatok egymást jobban megismerjék, együttműködések és baráti ismeretségek alakuljanak ki közöttük.
Jó hangulatú eszmecsere alakult a Dél-Szlovákiai Civil Információs Hálózat, és az Erdélyi Civil Szervezetek Hálózatának működéséről. A résztvevők megismerhették a szerbiai Rákóczi Egyesület, a „Leso” Természetjáró Egyesület, és a przemysli Civil Tanács tapasztalatait és véleményt cserélhettek a Nagykanizsai és Békéscsabai Kistérség Képviselőivel is.
A pénteki napon főleg a témák bemutatására, felvezetésére körült sor. Már ekkor is lehetőség volt a közeli Dobó téren bekapcsolódni az Eger Ünnepe programjaiba. A résztvevők az Ünnep megnyitójáról vonultak át a civil házba, ahol a konferencia megnyitó előadásai következtek. Másnap délelőtt plenáris üléseken ismerték meg a hálózatok egymás munkáját, a különböző fejlettségi szinteket, az éppen aktuális nehézségeket. Több közös hálózatfejlődési "gyermekbetegség" is felmerült, de a hálózatok sokszor teljesen azonos utakat jártak be. Ebéd után négy munkacsoportban dolgoztak tovább a konferencia vendégei:
a) a hálózatok finanszírozása,
b) hálózati koordináció, vezetés,
c) belföldi és nemzetközi együttműködési lehetőségek,
d) képzés, hálózatfejlesztés.
A szekció-értékelések után a vacsorát az Excalibur étteremben, középkori hangulatban fogyaszthatták. Vasárnap a konferencia résztvevői élvezhették az Eger Ünnepe záróeseményeit, megtekinthették a Sportmúzeumot, és szakszerű idegenvezetés mellett ismerkedhettek szép barokk városunkkal. A résztvevőknek ezúton is köszönet munkájukért a támogatóknak szervezőknek pedig az anyagi segítségért és a sok elvégzett önkéntes munkáért.
Az „Eger Ünnepe” rendezvénysorozat keretében megtartott „Virágos Egerért, Szép Környezetért” verseny díjkiosztó ünnepségén elismerő oklevelet kapott a Zöldpanel Egyesület és az Életfa Környezetvédő Szövetség. Habis László polgármester úr a Kertbarát Kör elnökének küldött levelében elismerő szavakkal köszönte meg az egyesület valamennyi tagjának kiemelkedően végzett aktív munkáját.
Egerben a „Mobilitás hét” rendezvényeire szeptember 15-én és szeptember 21-22-én került sor. Eger MJV Önkormányzata, a Rendőrség, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, a Magyar Madártani Egyesület Bükki helyi csoportja, a Part Egyesület, az Egal Park, az Egrix, az Életfa Környezetvédő Szövetség, a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület, és a Nagy SE vett részt a szervezésben. Az „Autó nélkül Eger Ünnepén” szombati akciójával kezdődött a rendezvénysorozat. Szeptember 21-én „Miénk az utca!” - „Gyalogmanók a természetért” elnevezéssel a Malomárok utca – Vallon út és a Match Áruház mögötti útszakaszon változatos programok várták az óvodáscsoportokat: játszóház, ügyességi verseny, kétkeréken ovisoknak, mi fán terem, hol laknak az állatok, rakj össze, élő társasjáték és bábelőadás. Szeptember 22-én az Európai Autómentes Nap alkalmából az elkötelezett természetbarátok „Közlekedj Természetbarát módon!” jelszóval kerékpárra szálltak és Szilvásváradról a Lázbérci-tóhoz kerekeztek át. Három településen haladtak keresztül, ahol megismerkedtek a falvak kultúrtörténeti és néprajzi értékeivel, majd végcéljukat, a Lázbérci Tájvédelmi Körzetet elérve, a Lázbérci-víztározó látványában gyönyörködtek, s a tavat megkerülve betekintést nyerhettek a védett terület egy kis szegletébe. Egerben 16-17 óra között kerékpáros felvonulásra (Critical Mass) került sor a város forgalmasabb útszakaszain keresztül az Egal Parkba. Környezet- és természetvédelmi szervezetek, valamint sportegyesületek mutatkoztak be 17 órakor, majd sor került a díjkiosztásra.
A „Fenntarthatóságra oktatás gyakorlata” címmel az Eszterházy Károly Főiskola Környezettudományi tanszéke és a Tűzliliom Egyesület szervezésében szeptember 21-23 között került sor Egerben a Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete „A fenntarthatóságra oktatás gyakorlata” című rendezvényére. A konferenciának méltó helyszínt adott a Líceum Artium Oratorium Pyrkerianum reprezentatív terme, ahol Dr. Liptai Kálmán dékán úr nyitotta meg. Az előadó ülés Vida Gábor akadémikus Fenntarthatóság – az emberiség dilemmája című előadásával kezdődött, melyet további négy követett. Utóbbiak a fenntarthatóságra nevelés-oktatás gyakorlati megvalósításának lehetőségeit mutatták be egri példákon keresztül az óvodától a felsőoktatásig. Bíróné Farkas Zsuzsanna és Krinszkiné Dulai Judit óvónők Környezeti attitűdök az óvodában – egri példák című előadásukban a Bervavölgyi Óvoda környezeti programját ismertették, amelynek megvalósítása reményeik szerint biztosítja számukra az ökoóvoda cím elnyerését is. Különösen büszkék a város valamennyi óvodája részvételével lebonyolított Piciny kezekkel a Földért címmel meghirdetett és sikeresen lebonyolított játékos környezeti vetélkedőre, amit szeretnének hagyományos városi rendezvénnyé tenni. Dr. Kárász Imréné városunk első és eddig egyetlen ökoiskola címmel rendelkező intézményének, a Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium környezeti oktatási-nevelési tevékenységéről tartott nagy sikerű előadást. Dr. Kárász Imre Lehetőségek és korlátok a felsőoktatásban – a környezeti képzés reformja című előadásában bemutatta, hogy az un. bolognai rendszerű felsőoktatási struktúrában milyen helyet foglal el a környezettani képzés. Hangsúlyozta, hogy minden eddiginél nagyobb teret kapott az új tantervi programokban a fenntarthatóságra felkészítés mind az alapképzési alkalmazott környezetkutató, mind a mester szintű környezettan-tanár képzésben. Az előadó ülés zárásaként Bárdos Ferenc, az Életfa Környezetvédő Szövetség ügyvivője Civil szervezetek a fenntarthatóságért címmel mutatta be, hogy a civil szféra legtekintélyesebb egri székhelyű megyei szervezete milyen programokkal és eredménnyel végzi a környezeti tudatformálást.
A rendezvényt megtisztelte személyes jelenlétével Dr. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter úr, aki részt vett a Juhász-Nagy Pál Emlékérem kitüntetések átadásában és fogadást adott a konferencia résztvevői számára. Pohárköszöntőjében kiemelte a környezeti nevelés fontosságát, a szakmai civil szervezetek nélkülözhetetlen szerepét és az Eszterházy Károly Főiskola környezettani képzésekben mutatott aktivitását. Juhász-Nagy Pál Emlékérem kitüntetésben részesültek: Dr. Kárász Imréné és Pigler Edit középiskolai tanárok, valamint Újvárossy Antal, az Aggteleki Nemzeti Park Kúria Oktatóközpontjának vezetője. Az első napi programot Dr. Vida József a természettudományi Varázstorony bemutatásával zárta, aminek ugyancsak nagy sikere volt.
Hasonlóan igen hasznosnak ítélte a közel 70 részt-vevő a második napon a Kossuth Zsuzsa Gimnáziumba és az EKF Környezettani Intézetébe tett látogatást, amelyek során megtekinthették az előadásokban bemutatottak valós színtereit, tárgyiasult eredményeit, mint pl. a növényismereti és madártani parkot, a zöld folyosót, a kőzetútat és ötletbörzét tartottak a helyi pedagógusokkal.
Délután a rendezvény résztvevői bekapcsolódtak a Felnémeti Szüret programjába. Részt vettek a templomdombi szüreti koszorú szentelésén, majd együtt vonultak végig a helyiekkel Felnémet utcáin. Este pedig együtt mulattak a szüreti bálon. A kitűnő hangulatú találkozó vasárnap a Bükki NP felsőtárkányi látogatóközpontjába folytatódott, ahol Baráz Csaba és Czitor Gabriella bemutatták a BNP környezeti nevelési munkáját és az oktatóközpont terepi létesítményeit. Csodálatos élményként éltük meg a program zárásaként az Egererdő támogatásával tett hangulatos kisvasutas kirándulást a Vöröskő-völgybe. A rendezvény résztvevői igen gazdagnak és hasznosnak ítélték a programot és kellemes érzéssel, alkalmazható ötletekkel és tapasztalatokkal térhettek haza.
Európában több mint egy évtizede, az Európai Madármegfigyelő Napok alkalmából október első hétvégéjén madárbarátok, természetbarátok ezrei kémlelik az eget, járják a vízpartokat, pusztákat és erdőket hogy megfigyelhessék az országon átvonuló madarakat. Az akció egyben játék és verseny is az országok között. Versenyeznek abban, hogy melyik országban, hány helyszínen, hányan voltak, és mennyi madarat láttak a résztvevők. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt. Idén ez a program október 6-7-én került megrendezésre. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Bükki helyi csoportja ez alkalomból pirkadattól alkonyatig tartó madarászásra invitált minden kedves érdeklődőt.
A Magyar Madártani Egyesület Bükki helyi csoport az Állatok Világnapja alkalmából előadásokat szervezett a Kis Zsinagógában. Október 4-én „30 év a madarakért” címmel bemutatkozott a Bükki helyi csoport, majd a „Világjáró madarászok” program keretében előadást hallgathattak meg az érdeklődők egy, az Indonéz szigeteken tett felfedezőútról.
Az Életfa Környezetvédő Szövetség „Élőhelyvédelmi akciót” szervezett a Takarítási Világnap és az Állatok Világnapja alkalmából 2007. október 5-én és 6-án. Ennek keretében 2007. október 5-én, pénteken 14 órától madáretetőket, valamint odúkat helyezett ki az Érsekkertben az Állatok Világnapja alkalmából, 2007. október 6-án, szombaton 9 órától hulladékmentesítést végzett a 25-ös számú főút mentén Eger után, Kerecsend irányában a volt szabadidőpark területén a Takarítási Világnap alkalmából. A Zöldpanel Egyesület tagjai a lakókörnyezetükben növénytelepítést végeztek, és a zöldfelületet megtisztították a lehullott lomboktól, valamint az eldobált hulladékoktól. A Kertbarát Kör Egyesület májustól folyamatosan parlagfű mentesítési akcióban vett részt, folyamatosan tisztán tartották a Losonci-völgyi Forrás-kút környékét és folytatták a Vitkovics-ház udvarának parkosítását, gondozását.
Írták:
Bárdos Ferenc
Csathó Tibor
Dr. Kárász Imre
Fónagy Gergely